Alacsony fogyasztású LED izzó

LED izzó

Sokakban felmerül a kérdés, hogy miképpen tudnák az otthoni fényforrást valami takarékosabb megoldásra cserélni. Jó hír számukra, hogy a olyan LED izzó is képviselteteti magát a piacon, amelyik tökéletesen illeszkedik a régi foglalatba. Vagyis ahhoz, hogy LED fényforrása legyen, nem kell teljesen új eszközt vásárolni. Standard és a kisebb foglalatokba való izzó egyaránt kapható, amelyekkel különösebben más dolga nincs, csak be kell helyezni és élvezni, hogy ugyanakkora fényerőért sokkal kevesebbet kell fizetnie.

Természetesen már gyártanak olyan asztali lámpákat és csillárokat is, amelyikbe pontszerűen illeszkedik a LED izzó tüskéje. Ilyen foglalatnál figyelni kell arra, hogy megfelelő kontakt legyen, hiszen ennek hiányában szinte lehetetlen használni azt, ugyanis villogni fog vagy egyáltalán ki sem gyúl majd. Ennek kiküszöbölésére, gyakran olyan foglalatokat gyártanak, amelyikbe nemcsak benyomni kell a fényforrást, hanem egy fél fordulattal el is kell tekerni. Ezáltal biztosítják, hogy az illeszkedés megfelelő és a tartás kiváló legyen. A teljesítményért pedig nem kell aggódnia, hiszen kevés ráfordított elektromos energiával a LED izzó ugyanolyan (ha nem nagyobb) fényerőt tud kibocsájtani, mint a hagyományos égők.

Emiatt annyira felkapott és népszerű a LED lámpa a legegyszerűbb háztartásban is. Általában gyakori vitatéma szokott lenni, hogy „ki nem szokta lekapcsolni a villanyt otthon”. Az áramfogyasztás szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy a 100 W égő mennyi ideig világít fölöslegesen. A régi fajta villanyórákat igencsak tekerte az ilyen világítás. Ezért, amikor csak lehetett, mindenhol lekapcsolták, ahol pillanatnyilag nem tartózkodtak. A felhasználói élmény szempontjából ez igencsak visszás volt. Nem élvezhette gondtalanul az ember a saját lakásában az életet, mert folyton azon járt az esze, hogy hol kell lekapcsolni és hol kell felkapcsolni a villanyt.

A mostani, újszerű LED lámpa megadja azt a fajta szabadságot, amire eddig nem is gondolt. A fogyasztása eltörpül a régi Wolfram szálas izzók mellett. Egyesek fogyasztása csupán tizede annak, mégis ugyanolyan fényerővel képesek világítani. Továbbá, szinte megtízszereződött a garantált használati órák száma a LED lámpa esetében. Ez sokkal kedvezőbb a villanyszámla és a felhasználás szempontjából. Annyira jelentéktelen lesz a fogyasztás, hogy érvényét veszíti az állandó kapcsolgatás. Az árúk természetesen magasabb, mint a megszokott fényforrások esetében, de az évek során ez megtérül, vagyis tanácsos mellette dönteni.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás