«

»

Ha tűzgátló ajtó kéne, itt van a Projektajtó!

tűzgátló ajtó

tűzgátló ajtó

Mit lehet tenni akkor, ha nem egy másik autós, nem egy őrült, be nem számítható terrorista jelenti ránk a legnagyobb veszélyt, hanem az a tűzvész, mely az otthonunkban szabadult el? Nos, ha akad tűzgátló ajtó a lakásunkban, akkor “csak” a tűzoltókat kell hívni, és túlélhetjük a dolgot. Itt lehet informálódni: http://projektajto.hu/ A tűzgátló ajtó ugyanis azt teszi, amit az elnevezése is sugall: megálljt parancsol a tűznek, hogy az ne terjedhessen tovább arra, ahol ilyen ajtó található. Mindezt úgy tudja megtenni a tűzgátló ajtó, hogy az, aki az ajtóval védett helyiségben tartózkodik, végig biztonságban lesz. Így aztán mire kiérnek a tűzoltók, addig sem történik semmi szörnyűséges dolog azzal, aki az égő épületben van. (Feltéve, ugye, ha tűzgátló ajtót szerelt fel korábban, gondolva minden eshetőségre.) A Projektajtónál megannyi tűzgátló ajtóból tudja kiválasztani az ember a számára megfelelőt. Aki tart attól, hogy egyszer csak arra ébred, hogy a lángok már körülvették őt, annak mindenképpen számolnia kell ilyen kivitelű ajtókkal a nyugodt alvás érdekében. Mert bár egy tűzvész kialakulásának az esélye messze nem akkora, mint közlekedési balesetbe keveredni, az ördög soha nem alszik!

Print Friendly, PDF & Email

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás