Minőségi bowling Duna Plazaban

Bowling Duna Plaza

Aki Budapesten él, vagy eltöltött itt egy pár napot, biztosan megfordult már a Duna Plazában, ami Magyarországon az első, nyugati típusra épült bevásárló és szórakoztató központja. Ebben a hatalmas komplexumban volt az első multiplex mozi is az országban, amely már akkor kilenc teremben működött.

Bowling Duna Plaza-ban

Ma már persze nem ez az egyetlen ilyen nagy központ Budapesten, de azért még mindig nagy népszerűségnek örvend. Ez nem csoda, hiszen rengeteg üzlet, étterem, szórakozási lehetőség található benne. Ezek közül az egyik legnevezetesebb a Bowling Club és étterem, ami már a Duna Plaza megnyitásakor helyet kapott a központban. 2003 után volt egy két éves szünet, ezután viszont felújítva nyitotta meg újra a kapuit. A belső környezet hangulatos, az árak elérhetőek, a kiszolgálást pedig kedves és gyors dolgozók biztosítják. A nyolc sávos bowlingpálya a hét minden napján a látogatók rendelkezésére áll. Bizonyos időközönként különleges ajánlatokkal is kedveskednek a játszani vágyóknak, például hétfőnként a pályabérlés teljes ára lefogyasztható, a diákok pedig hétköznaponként 11-15 óráig féláron használhatják a pályákat. Magának a játéknak a nívójára is sokat adnak, hiszen a bowling Duna Plaza központjában minőségi pályákon játszható. Az eredményeket számítógépes kiértékelő rendszer rögzíti, így könnyebben lehet követni a játék menetét, illetve a pontszámok alakulását.

Ez fontos szempont, hiszen nem egy kellemes dolog, amikor játék közben arra kell figyelni, hogy ki pontosan hányat dobott, és ezeket össze kell adni és észben tartani. Akinek a választása a bowling Duna Plaza bowlingpályáin, annak csak egy feladata lesz, az, hogy szórakozzon. Ha Ön is Budapesten lakik, vagy csak ideiglenesen tartózkodik itt, ne szalassza el a lehetőséget, és játsszon egyet a Duna Plazában egyedül vagy barátaival, és higgye el, hogy feledhetetlen élménnyel gazdagodik! Ha eddig nem tartozott a bowling a kedvenc játékai közé, vagy netalán soha nem játszott még, akkor itt az ideje kipróbálni, és új tapasztalatokat szerezni!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás