
Bodzaszörp házilag
A tavasz hírnökeként is jól ismert a bodzavirág, ami bár leghamarabb április végén vagy május elején, netán közepén kezd el virágozni, de fokozatos megjelenésével egészen júniusig szedhető. Mit nyújt nekünk ez a kivételes növény? Ebből készül a bodzaszörp házilag, de ez még nem minden, ugyanis a termését használják számos készítmény alapanyagaként, valamint a virágból még teát, szirupot is lehet létrehozni.
Főként a vidéki településeken élők, ahol árokpartokon, utak mellett, kertek végében gyakran megtalálható a bokor, kifejezetten nagy figyelemmel követik a virágzás ütemét. A bodzaszörp házilag rengeteg változatban előállítható. Bátran elmondhatjuk, hogy ahány ház, annyi szokás. Voltaképpen csak a főbb összetevők az állandóak és minden más változhat.
Víz, cukor, citrom kell hozzá nagyobb részt, na meg persze a virág. Sokan egyéb fűszer vagy gyógynövényeket is kevernek az italba és így szolgálják fel a későbbiekben. A bodzaszörp házilag viszonylag gyorsan fogyaszthatóvá válik. Bár szükség van legalább 2-3 napra, de gyakran ennél többre is, amíg az összetevők szépen fokozatosan összeérnek.
Amikor mindez megtörténik, már csak a leszűrés és fogyasztás marad hátra. A bodzaszörp házilag igazi különlegességnek és ínyencségnek számít, de ennél többet nyújt, mert tele van hasznos alkotóelemekkel, amelyek erősítik és támogatják az immunrendszert. Ha eddig még nem volt szerencsénk hozzá, hogy a bodzaszörp házilag általunk legyen összeállítva, akkor most érdemes megragadni a lehetőséget és kipróbálni, ugyanis csak nyerhetünk vele. Frissítsük magunkat házi finomsággal!