A büntetőjog bünteti a csalás bűntettét

 

Az ügyvéd mindig a jog szerint jár el

Az ügyvéd mindig a jog szerint jár el

Néha nagyon egyszerűnek induló helyzetből is lehet bűncselekmény. És nem is mindig bűncselekménynek indul, de egy bizonyos határ átlépésével, az lehet belőle. Az egyik ilyen gyakori eset a csalás. Amikor valaki szándékosan vagy kezdetben még rossz szándék nélkül valakitől elkér valamit, majd azt valami okból kifolyólag különféle magyarázatokkal nem szolgáltatja vissza, már a csalás bűntettével vádolható. Néha az ember önhibáján kívül keveredik ilyen ügybe, de gyakran előre kitervelt szándékkal. Bármilyenek is az előzmények, a mi dolgunk, hogy ellássuk a megfelelő védelemmel az illetőt, amennyiben megbízást kapunk egy ilyen feladatra. A csalás elbírálásnál fontos szempont a szándékos tévedésbe ejtés bizonyíthatósága, hiszen ezen sok múlik a büntetőper során. Az is lényeges, hogy mekkora anyagi értékről van szó, és az is nagyon fontos, hogy milyen szándékkal történik. Fontos, hogy ügyvédi védelemmel rendelkezzen az, akit ilyen vád ér, hiszen a jogi rendelkezések alapos ismeretével jelentősen javítható a helyzet. 

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás