A legismertebb nyomda Budapest történetében

 

Rendkívüli nyomda Budapest városában

Rendkívüli nyomda Budapest városában

A fővárosban járva, mindig szeretem felkeresni a történelmileg fontos helyeket. Van belőlük szép számmal, mégis az egyik kedvencem, a leghíresebb nyomda Budapest életében a „Landerer és Heckenast” nyomda. Azzal írta be magát a nyomda Budapest történelmében, hogy itt adták ki az első magyar szabad sajtóterméket, a negyvennyolcas forradalmárok tizenkét pontos követelését. Ezt nem cenzúrázták, nem írták át, nem húztak ki belőle semmit, ahogy a forradalmárok vezetői megfogalmazták, úgy került nyomtatásra.

 

Ugyanitt és ugyanekkor jelent meg nyomtatásban a „lánglelkű” költőóriásunk Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeménye is, amit Budapest egy másik impozáns épületében, a Pilvax kávéházban fogalmazott meg, majd a Nemzeti Múzeum lépcsőjéről olvasott fel a felkelő tömegnek. Tehát a „Landerer és Heckenast” nyomda Budapest történelmébe végképp bevéste magát. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az épület mind a mai napig áll és a homlokzatán egy nagy emléktábla őrzi a szabadságharcosok hősiességét.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás