Biztonságos-e a törölközőszárító használata?

Törölközőszárító

Törölközőszárító

Mi is lehetne komfortosabb, mint a fárasztó munkanap után hazatérve forró fürdőt venni, és engedni, hogy a stressz apránként elpárologjon a testünkből? Sajnos azonban még ezt a mennyei élményt is elronthatja a félig-meddig száraz törölköző. Nem állítunk azzal meglepőt, ha kijelentjük, nedves anyagba nem túl kellemes burkolni a jótékony forró víztől gőzölgő, tiszta testünket. Éppen ezért látta meg a napvilágot a törölközőszárító is sok-sok évvel ezelőtt. A törölközőszárítót senkinek nem kell bemutatni: a többnyire falra illeszthető eszköz megszárítja a nedves törölközőt, sőt, a szoba hőmérsékletét is növeli.

Persze a fűtéstechnika világa ennél jóval komplexebb, így a törölközőszárítók több típusát kínálja nekünk. Az igazán okos berendezések, az infrafűtéssel üzemelő törölközőszárítók nemcsak elfogadható szárazságúvá „fűtik” az adott anyagot, de a törölközőt csiramentessé varázsolják, meggátolják annak elpenészesedését és a kellemetlen szagok kialakulását, ezáltal pedig jóval egészségesebbé teszik a környezetünket is.

A szóban forgó roppant népszerű és elismert technika az infravörös fény erejét használja a működés során, ennek köszönhetően pedig nem a levegő fújásával emeli a fürdőszoba hőmérsékletét, hanem a hullámokban kibocsájtott hő erejét használja fel erre a célra. Az infrás törölközőszárító, ha megfelelően választottuk ki annak méretét, akár az egész fürdőszobát felfűti. A távvezérlésének és az előre beprogramozható funkcióknak hála csak akkor lép működésbe, ha arra valóban szükségünk van, így pedig tetemes mennyiségű pénzt is megspórol a számunkra az okos üzemelésével.

A témában járatlan személyek talán azt gondolhatják, hogy nem túl felelős döntés a fürdőhelyiségben -ahol sokszor meztelenül tartózkodunk- felszereltetni egy forró fűtőtestet, hiszen ezáltal veszélyeztetjük a biztonságunkat. Valóban, ez így igaz, azonban jó tudni, hogy az infra törölközőszárító nem melegszik fel a hagyományos egységekkel ellentétben, így abszolút biztonságos azt a szakemberrel a fürdőbe felszereltetni.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás