Régebben könnyebb dolguk volt a szülőknek a választást illetően, hiszen csak az első vagy hátsó biciklis gyerekülés között kellett dönteniük. Utána képbe került a kerékpár utánfutó, ami lényegesen megváltoztatta az erőviszonyokat.
Nagy előnye, hogy már az egészen kicsi gyermekek is biztonságosan elhelyezhetőek és szállíthatóak benne. Sokkal stabilabb és kényelmesebb, ezen kívül a különféle környezeti hatásoktól is védve van benne a gyerkőc.
Vízálló, ezért az eső sem okozhat gondot, természetesen a szél sem fúj át az anyagát és ha úgy tetszik, akkor a zavaró napsugaraktól is védhetjük az utasát. Többféle méretben kaphatóak, akár kétszemélyes kivitelben is. Ha szeretnénk menni hosszabb útra, akkor mindenképp előnyösebb, mint a biciklire szerelhető gyerekülés. Kényelmes nekünk is és komfortosabb a kicsinek is.
Nincs kőbe vésve, hogy kizárólag személyszállításra alkalmas. Sőt, egy kimondottan nagy raktérként is tekinthetünk rá, ami jól jöhet túrázás vagy nagybevásárlás során. A kínálatban megtalálhatóak a kifejezetten kisállatok szállítására tervezett kerékpár utánfutó modellek is.