Örök kedvencek az amigurumi játékok

Amigurumi játékok

Amigurumi játékok

Sokszor lehet hallani, hogy a fogyasztóvédelem rengeteg játékot bevizsgált és a gyermekek egészségére veszélyesnek találták azokat. Jelentős számban vannak a piacon a nem biztonságos játékok, amelyek mérgező festékkel vannak borítva. Az amigurumi horgolással készült játékok ezzel szemben teljesen biztonságosak és nem okoznak sérüléseket sem.

A mai világ az üzleti érdekek felé orientálódik, ami a társadalomra és a benne élő gyermekekre nézve egyáltalán nincs jó hatással. A szülők felelősséget vállalnak abban a pillanatban, amikor eldöntik, hogy gyereket szeretnének. Onnantól kezdve mindent elkövetnek az egészségükért, a biztonságukért és a jólétükért.

A játékok megválogatása az egyik legnagyobb gonddal kell történjen. A kicsik kedvenceihez hozzátartoznak az amigurumi vagyis a horgolt állatkák, illetve babák. Ez a fajta, fonalból készült kitömött állatkák nagyon fontos szerepet töltenek be a kicsik érzelmi fejlődésükben. A ragaszkodás, a szeretet ebben a korban fejlődik ki, amit felnőttként értékelni és megbecsülni tudnak. Az amigurumi féle babákkal, a kutatások szerint, egyes csemetéknél olyan érzelmi kötődés alakul ki, hogy felnőtt korukra is megőrzik azokat.

Az érzelmi töltetű játékok kicsiny tulajdonosai kedvesebb, empatikusabb és nyugodtabb felnőttek lesznek, ami a környezetükre is nagymértékben jó hatással bír. A kedves állatkák és babák megtanítják, illetve megmutatják a kicsiknek, hogy a szeretetnek mekkora hatalma van. Az egyik legalkalmasabb eszközök erre az amigurumi figurák, amit minden édesanyának ajánlunk figyelmébe. Ez a fajta, horgolási technika kiemeli a bolti játékok közül az egyedi, kézzel darabokat.

A szeretet és a gondoskodó munka igen nagy energiával tölti fel ezeket a játékokat, amelyekre a lurkók rendkívül fogékonyak, hiszen kifinomultak az érzékeik. Bárki megtanulhatja az amigurumi technikáját, kortól független, akár 60 vagy 70 évesen is el lehet kezdeni az unokáknak elkészíteni. Honlapunkon segítséget is nyújtunk a különböző minták elkészítéséhez és megmutatjuk azt is, hogy miként kell kinéznie annak a figurának.

Minden eszközt és kelléket megtalálhat a boltunkban, amire szüksége lehet az elkészítéshez. A játékkészítés nagy örömmel jár, hiszen egy időre újra gyereknek érezheti magát az ember, valamint minden perce megéri, hiszen örömet okoz vele valakinek. Kössön és horgoljon gyermekének amigurumi figurákat, hogy mindketten boldogan nézhessenek egymás szemébe! Az ilyen felejthetetlen percekért megéri egy kis időt és energiát szánni.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás