GPS nyomkövető esetében mi az iTracket ajánljuk!

nyomkövető

nyomkövető

Néha pontosan kell tudni azt, hogy egy flotta járművei pontosan hol is vannak a nagyvilágban. Tegyük fel, hogy Önnek az a munkája, hogy egy szállítmányozással foglalkozó cégnél felügyelje a kamionok mozgását, hollétét! Mivel a járművek sokfelé lehetnek, így nem lesz egyszerű mindent tudni, látni! Egy GPS alapú nyomkövetővel azonban pontosan tudni lehet, hogy a megfigyelt járművek hol vannak. Aki tehát GPS alapú nyomkövetővel “dolgozik”, annak nem kell mást tennie, mint egy térképre pillantva felmérnie, hogy melyik jármű merre is van. Aki erre vágyik, annak ehhez igénybe kell vennie az iTrack rendszerét, melyet az iData Kft. fejlesztett ki. Olvass tovább

A vízlágyítás ugyan elmaradhat, de annak ára lesz!

vízlágyítás

vízlágyítás

Mindenki látott már talán olyan reklámot, ahol a háziasszony hüledezik, hogy miért neki vízlágyító, amikor az drága, és emiatt aztán plusz kiadásként jelentkezik az a havi elszámolásban. Nos, a vízlágyítás megoldása nem azért lesz kívánatos, hogy a vevő azzal profitot generáljon az ebben utazó cégeknek, hanem azért, mert a vízlágyítás megoldása bizony szükséges lesz akkor, ha a kemény víztől szenvedő ember nem szeretne később még súlyosabb kiadásokkal számolni! A kemény víz ugyanis azt jelenti, hogy a vízben sok a kalcium- és a magnéziumion mennyisége, melyek aztán nagy mennyiségben vízkő kialakulását fogják előidőzni. Olvass tovább

Az informatikai szolgáltatások érdekelnék? Akkor GSI!

informatikai szolgáltatások

informatikai szolgáltatások

Nem mindenki érti annyira az informatikát, hogy egy hálózatot nagy bizonsággal ki tudjon építeni, sőt annak a felügyeletét is el tudja látni – minden járulékos munkával egyetemben. Az informatikai jellegű szolgáltatásoknak pedig meg kell lenniük akkor, amikor egy olyan cégről, vállalkozásról beszélünk, ahol fontos az IT-rész. Manapság már mindenütt számítógépek dolgoznak, még a legkisebb vállalkozás esetében is; ha adott egy olyan munkahely, ahol több masina beszerzését, ahol egy belső rendszer kiépítését kellene megcsinálni, ott érdemes lesz a Global Systems Informatikára hagyatkozni! Olvass tovább

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás