Nem is gondolnánk, hogy milyen fontos lehet a zárcsere, vagy a zárszerelés. Ebből kifolyólag nem is tartjuk olyan fontosnak, vagy legalábbis nem fordítunk elég időt erre a témára. Ez egy általános vélemény, méghozzá a szakemberek szájából, de mi hétköznapi emberek, hogyan nyilatkoznánk a témában? Fontos a zárcsere, vagy sem?
Tehát két csoport véleményét különböztethetjük meg, az egyik a szakemberek csoportja, a mási pedig a hétköznapi emberek, vagy a laikusok csoportja. Ha megkérdeznénk egy olyan szakembert, aki a zárszerelés és a zárcsere kapcsán már nagyon sokat tapasztalt, hogy szerinte milyen az emberek általános hozzáállása ehhez a témához, akkor nagy valószínűséggel azt mondaná, hogy nagyon hanyag és nemtörődöm. Természetesen a másik csoport véleményét is érdemes kikérni, amit bizonyos emberek már meg is megtették, méghozzá számtalan közvélemény kutatás keretében. Nem meglepő, hogy a vélemény teljesen ellenkező volt a szakemberek állításával, vagyis azzal, hogy a zárszerelés, vagy a zárcsere egy elhanyagolt téma a lakóság körében. Hogy kinek van valójában igaza, azt nagyon nehéz lenne eldönteni, az azonban biztos, hogy sem a zárcsere, sem a zárszerelés fontosságát nem érdemes megkérdőjelezni, mert a fontosságuk nyilvánvaló. Visszatérve a fenn említett kutatatáshoz jogosan merülhet fel bennünk a kérdés, hogy nem csak egy marketingfogásról van itt szó a szakemberek részéről? Természetesen ezt a lehetőséget is el lehet fogadni, de azért érdemes egy kicsit mélyebben is elgondolkodni a dolgon. Az emberek nem csak a zárszerelés kapcsán szkeptikusak és ezt számtalan példával bizonyíthatnánk. Hiába mondják az orvosok, hogy a cigaretta káros a szervezetre és a szívása halálhoz vezethet, az emberek többsége ezt képtelen elfogadni, mert csak átverésnek tartják, vagy legalább is jókora túlzásnak. Nem lehetséges, hogy a zárszerelés kapcsán is éppen ugyanerről a helyzet áll fenn és csak azért is ellent szeretnénk mondani a szakembereknek, akik évekig tanulták a szakmájuk fortélyait? Nagy valószínűséggel igen, de ezt mindenki döntse el saját maga.