Kár is tagadni, hogy az emberben bizony felnőtt korban is megvan a játékosság; aki azt állítja, hogy ez nincsen így, az nem mond igazat. Ennek megfelelően van is olyan kincskereső játék, amely képes arra, hogy idősebb korban lefoglalja az embert. Nos, ilyen tud lenni a most bemutatásra kerülő LogiKoffer is, mely attól nagyon érdekes, hogy akár 12 fő is tudja játszani egyszerre! Egy olyan kincskereső játék az, amiről szó van, mely izgalmas, logikai kihívást tartogat minden játékos számára, így aztán mindegy, hogy az ember már húsz vagy éppen harminc is elmúlt, a kincskereső játék során akkor is bele lehet merülni a játszadozásba. A küldetés úgy indul, hogy az ember felpattintja a koffert, és máris az elrejtett kincs nyomába indul. Mivel ügyességi, keresgélős és logikai feladványok egyaránt váltják egymást, így senki nem fog unatkozni, miközben a kincset kutatja. Ismerkedjen meg ezzel a kincskereső játékkal közelebbről is a logikoffer.hu oldalon! Amennyiben szülő, és a gyermekét lepné meg vele, akkor is meg fogja találni azt a logikofferes játékot, amivel minden gyermek elégedett lesz, miután végigjátszotta. Ne feledje: a videojátékokon felül is bőven van élet – akkor is, ha gyerekekről van szó!