Bowling

Bowling

 

A bowling olyan bábujáték, amit a 19. század óta játszanak, idősek, fiatalok egyaránt. A 10 bábuval játszott bowling Amerikában született, első szabályait 1895 környékén rögzítették. A bábujáték hamar átterjedt Európára is, ma már nincs olyan ország és város, ahol ne lennének bowlingpályák, ahol a játékot egyénileg és csoportosan is lehet játszani.

Az első szabályok a bowling pályára vonatkozóan mai napig érvényben vannak. A bowlingpálya hossza 18,3 méter, szélessége 107 cm. A műanyag bábuk 1-10-ig számozottak, és pontosan meghatározott méretük van. Magasságuk: 38,1 cm, tömegük: 1,5-1,6 kg között lehet. A bowling-golyó átmérője 21,6 cm, súlya pedig maximum 7,25 kg lehet. A biztos fogás érdekében pedig ujjtartó lyukak vannak a golyón.

Érdekes módon Magyarországra a bowling egyszerre érkezett a rendszerváltással, az első bowlingpályák 1989-ben épültek. A legtöbb bowlingpálya elsősorban Budapesten van, de több kisebb város is büszkélkedhet kiváló pályákkal.

A Magyar Bowling Szövetség 1996-tól létezik, s azóta a sportág is fejlődésnek indult hazánkban, a kezdeti barátságos versenyeknek ma már komoly tétjük is van. A bowling bajnokságokat csapatok és egyéni versenyzők játsszák.

Bowlingpálya építés

Partnerünk, az AMTechnik Kft. bowling- és tekepálya tervezése, építése, belsőépítészete területén 10 éves gyakorlattal rendelkezik, bowlingcenter üzemeltetésben pedig 2 éves gyakorlattal. Az általuk tervezett és felépített pályák professzionális versenyek lebonyolítására is alkalmasak, ezt bizonyítja az ABC (American Bowling Congress) által nyújtott minősítés. Az információkat Roczkov Krisztián-tól, az AM TECHNIK Kft alapítójától kaptuk.

I. Bowlingpálya felépítése

a) alépítmény (fenyőfa alapú, teherhordó szerkezet)  Az alépítmény fontos része a teherhordó héjazat, amit az alépítmény keresztbordáira erősítenek csavarkötéssel, és úgy építik meg a szakemberek, hogy erős és tartós legyen. A bowlingpálya építés minőségi alapanyagokkal történik.

b) gurulófelület (szintetikus pályatest)
Ez a felület van közvetlenül kitéve a golyók és a bábuk ütéseinek .
Anyaga szerkezete phenolic alapú . A hatalmas igénybevétel miatt fontos szempont a nagy kopásállóság , amit az AM TECHNIK Kft. által forgalmazott szintetikus pályatest biztosít. A mai divatnak megfelelően UV reagens vagyis UV fénnyel megvilágítva „kékes” színhatású lesz a panel . A szintetikus paneleket csavarozással rögzítik a héjazathoz lézeres szintezést követően

c) visszafutó rendszer

1, golyógyorsító: a golyót a bowlingpálya végétől a golyólifthez továbbítja. Sok éves bowlingpálya-építői tapasztalat és gondos mérnöki munka eredményeképpen tökéletesítettük a cégünk által alkalmazott gyorsítót. Ennek eredménye:
– halk, megbízható működés
– gyors és precíz telepíthetőség
– beépítés utáni (garanciális időn túli) könnyű és rövid ideig tartó laposszíj csere.
Így csökken a pálya karbantartási költsége és nő a pálya megbízhatósága.
2, visszafutósín: összeköti a golyógyorsítót a golyólifttel. Fontos a golyó halk, sérülésmentes visszajuttatása a játékos térhez.

3, golyólift: a visszatérő bowling golyót a felszín alól a játékostér szintjére emeli és tárolja ki a golyótárolóra.

4, golyótároló és liftburkolat: tárolja a gyorsító felől visszaérkező golyókat. Külső megjelenése, vonalvezetése, design-ja megadja a bowlingcenter hangulatát, egyediségét. Az AM TECHNIK KFT. saját formatervezett golyótárolóval és liftburkolattal építi pályáit a legmodernebb trendeknek, elvárásoknak megfelelően.  Olvass tovább

Gyakori kérdések

Mi számít a bowlingban a legjobb eredménynek?

A 10 bábus bowlingban, ha csak strike-ot dobsz, eléred a tökéletes 300-as eredményt.

Ki volt a legfiatalabb és a legidősebb 300-as dobó?

A legfiatalabb 300-as dobó 11 éves volt, a legöregebb 80.

Hol van a legnagyobb bowlingpálya?

Guiness Rekordok Könyve szerint a legnagyobb bowlingpálya a Fukuyama Bowling Japánban, Osakában van. Itt 144 pálya van egy tető alatt. Amerikában – Las Vegasban – a csúcs 106.

Hányan űzik a sportot világszerte?

A bowling az egyik legelterjedtebb sport a világon, közel százmillió játékossal.

Milyen hosszú egy pálya?

Egy pálya 60 láb (18m) hosszú.

Milyen nehéz golyót kell választani a gurításhoz?

Általában azt a golyót érdemes választani, amely súlyban a legkényelmesebb. Nincs szükség nehezebb golyóra ahhoz, hogy jó pontszámot érjünk el, arról nem is beszélve, hogy a számunkra legmegfelelőbb golyóval gyakrabban és hosszabb ideig tudunk gurítani.

Mi a módja annak, hogy gyakoroljuk a bowlingozást? Olvass tovább

Amatör bowling versenyek

Ha szeretnéd összemérni tudásodat, vagy egyszerűen csak vidám társaságban szeretnéd kipróbálni a játékot, ajánljuk a havonta több ízben, más-más pályákon megrendezésre kerülő amatőr bowling versenyeket. Indulhattok páros és csapatversenyen is, utóbbi esetben öten kell legyetek és legalább két lány kell legyen a csapatotokban.

További információért vagy jelentkezés végett a következő szervezőket hívhatod:
Olvass tovább

Bowling kellékek, és felszerelés

A bowlinghoz speciális felszerelésekre van szükséged, ezeket azonban beszerezheted a bowling pályán is.

A pályára kizárólag az erre a célra szánt cipővel szabad lépned. Ezt automatikusan adnak a pályához a méretedben, többnyire fizetni sem kell érte, bár van olyan hely is, ahol felszámítanak egy kisebb összeget a cipőkölcsönzésért. Olvass tovább

Bowling szabályai

A bowlingot csoportban és egyénileg is lehet játszani. Lényege, hogy tíz mezőt kell teljesíteni, és egy mezőben két lehetőségünk van a gurításra. Ha a bábukat egy gurításból letaroljuk – ezt nevezzük strikenak -, akkor a következő két gurítás eredményét a gép automatikusan hozzáadja a tarolás eredményéhez. Abban az esetben, ha másodikra döntjük le a bábukat – ez a spare -, csak a következő gurítás eredménye adódik hozzá pluszban a pontszámokhoz.

Az eredmény nyilvántartása, számolása:

Ha nem sikerül két dobásból sem levinni az összes (10) fát, akkor a ledobott fák száma adja a mező értékét.

Spare-nek hívjuk (jele /), ha két dobásból visszük le a 10 bábut (fát). E mezőhöz az ezt követő gurítás eredménye adódik hozzá.

Strike-nak nevezzük jele (X), ha az első gurításra ledöntjük mind a 10 bábut. Ilyenkor elmarad a második gurítás. E mezőhöz a következő két gurítás eredménye is hozzáadódik.

Ha egy játékos a 10. mezőt is hibátlanul teljesíti, akkor ezt követően kap még egy ún. „bónuszdobást”, mely spare esetén egy, strike esetén pedig plusz két dobást jelent.

A maximális, 300-as eredményt úgy lehet elérni, hogy a lehetséges 12 kezdő dobás mindegyike strike!!! Magyarországon a hivatalos egyéni csúcs jelenleg 299 fa.

Splitről beszélünk akkor, ha az első gurítás után különlegesen nehéz vagy egyáltalán nem vehető állás marad fenn.

Érvénytelennek számítanak azok a gurítások, amikor belépünk a pályára, illetve azok, amikor a golyók a pályán kívüli csatornákba érkeznek. Olvass tovább

A bowlingozás története világviszonylatban

A bowling egy igen színes, meglehetősen látványos és roppant nagy népszerűségnek örvendő sport, és emellett az egyik legrégebbi játék a világon.
Ki gondolná, hogy a bowling az ókori Egyiptom bölcsőjéből – i. e. 3200-ból – származik, akár a papirusz vagy az öntözéses földművelés? Erre a tanúsítvány, hogy régészek egy piramis aljában a mai golyókhoz és bábukhoz hasonló eszközöket találtak. A játékot innen átvették Babilóniába, majd Julius Caesar uralkodása idején Észak-Olaszországba is.
A bowling azon formáját, melyet ma is játszunk, először egy Londonról szóló könyvben említették, melyet több mint 800 éve írtak. Eszerint a sportág szabadtéri játék volt, melyet elsősorban nemesek játszottak. Az első fedettpályás bowling 1445-ből származik, szintén Londonból. Más elmélet szerint a modern játék Németországban alakult ki i. sz. 300 körül. Ez nem szórakozás volt, hanem a korai keresztények megtisztulási szertartásának szerves része. A hollandok verziójában – amelyben a kilenc bábut gyémánt alakban állították fel – az volt a cél, hogy csak a középső bábut döntsék le. Amerikába az első holland bevándorlók által került a bowling. Itt a szesz- és szerencsejáték-tilalom idején – hogy a játék betiltását elkerüljék – adtak a már meglévő kilenc bábuhoz egy tizediket, és a bábuk felállítását is megváltoztatták háromszög formára. A mai napig így játsszuk a játékot.

Ahogy a bowling az 1800-as évek második felének uralkodó sportjává vált, úgy vált szükségessé a szabályok, a pálya-, bábu- és golyóméretek egységesítése is. 1875-ben az Amerikai Egyesült Államokban megalakult a Nemzeti Bowling Szövetség, amelyet 1895. szeptember 8-án az Amerikai Bowling Kongresszus (ABC) követett. 1901-ben az ABC Chicagóban rendezte meg első nemzeti tornáját, mely hatalmas sikert aratott és az ABC-t gyorsan hírnév és elismerés felé repítette. 1958-ban Eddie Elias a világ legjobb 17 játékosával megalapította a Profi Bowlingozók szervezetét (PBA). A nemzeti televízióállomással megegyezve Amerikában szintén ő hozta be a játékot az emberek otthonába is.

Olvass tovább

A folyékony multivitamin a modern életvitel része

folyékony multivitamin

Folyékony multivitamin

A mai gyors életvitel mellett, egyre többen keresnek praktikus, könnyen beilleszthető megoldásokat, itt jön képbe a folyékony multivitamin. Az elmúlt években, ennek a tendenciának köszönhetően, igazán népszerűvé vált. A folyékony multivitamin koncentrált oldat, ami számos ásványi anyagot, nyomelemet, növényi kivonatot és antioxidánst tartalmaz. Előnye a gyors felszívódás és az azonnali biohasznosulás, hiszen az állagának köszönhetően, a hatóanyagok a bélrendszerből közvetlenül a véráramba kerülnek.

A célja nem pusztán az, hogy egy-egy konkrét hiányállapotot kezeljen, hanem megelőző jelleggel segítsen fenntartani a jó közérzetet, az immunrendszer egyensúlyát, az anyagcsere működését, valamint a mentális és fizikai teljesítőképességet. Az összetevői egymást erősítve, szinergikus módon fejtik ki a hatásukat.

Fontos kiemelni, hogy a modern táplálkozás sok esetben nem biztosítja a megfelelő vitamin- és ásványi anyag bevitelt. Ennek oka lehet az egyoldalú étkezés, a feldolgozott élelmiszerek túlzott fogyasztása, a hektikus napi ritmus vagy egyszerűen a termőföldek tápanyagban szegény állapota. A folyékony multivitamin pontosan ezekre az élethelyetekre kínál hatékony megoldást.

Gyakori, hogy a sportolók, a stresszes életmódot folytatók, az idősebbek vagy a vegetáriánusok különösen érzékenyek bizonyos hiányállapotokra, nekik fokozottan ajánlott az ilyen típusú kiegészítés. A híg forma nemcsak gyorsabban hasznosul, de könnyebben adagolható. Egyes változatai kellemes ízesítéssel, természetes aromákkal készülnek, így a gyermekeknek és az idősebbeknek is ideálisak lehetnek. Olvass tovább

A cider rövid bemutatása

cider

Cider

A cider erjesztett almából készült, enyhén vagy közepesen szénsavas ital, ami a világ számos országában népszerű, a frissítő jellege miatt. Bár sokan gyümölcsös sörként kezelik, valójában sokkal közelebb áll a borok világához, mivel az alapja almából préselt must, amit aztán alkohollá erjesztenek. A cider kifejezetten finom és mindössze 4-7 %-os alkoholtartalommal rendelkezik, így a nyári meleg napokon is bátran fogyasztható, nem kell tartani a túlzott bódultságtól.

Az ital lehet édes, félszáraz vagy száraz, függően attól, hogy mennyi cukormaradék marad az erjesztés után. Ezen kívül, a szénsavasság alapján is meg lehet különböztetni az eltérő variációkat. Néhány pezsgőhatású, egyes verziók pedig habzás nélküliek. Lényegében két fő stílus létezik, ami a hagyományos és az ipari.

A hagyományos nedűk gyakran szűretlenek, természetes erjesztésűek és palackban érleltek. Ezek az italok komplexebbek, néha enyhén savanykásak vagy földes jegyeket hordoznak. Ezzel szemben, a modern, ipari variánsok pasztörizáltak, szűrtek és édesítettek is, így könnyebben ihatóak. Különböző gyümölcsökkel, citrusokkal való kombinálása is egyre népszerűbb. Az ízesített, aromásabb típusok inkább a fiatalabb fogyasztók körében kedveltek. Olvass tovább

Erre figyeljünk a homlokzatfesték használatánál!

homlokzatfesték

Homlokzatfesték

A homlokzatfesték szakszerű felkenésével, az egyedi kinézet mellett, jelentős védelmet is kölcsönzünk a falszerkezetnek. A forró nyári hónapokban az erős napsütés ugyanolyan komoly kihívást jelent a vakolatra nézve, mint a tartós esőzés vagy a rendszeres fagyhatás.

Ezen jelenségek pusztító erejét csökkenti a minden szempontból kiváló homlokzatfesték több rétegben való felhordása. A megfelelő termék újépítésű lakások, valamint régi ingatlanok felújítása esetében ugyanolyan tartós hatást biztosít. Olvass tovább

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás